top of page

Passionate About Inspiring Others

berény web foto.jpg

Mangel Berény

Pszichológus, szervezetfejlesztési tanácsadó, coach 

Emberi működésünket az érzelmeink és a racionalitásunk soha véget nem érő összjátéka határozza meg, közel húsz éve foglalkozom ennek a csodálatos dinamikának különböző területeivel. Pszichológusként és később coach-ként többféle olyan módszertannal dolgoztam, melyek elméleti megközelítésüktől függően próbálták kihangsúlyozni az érzelmek vagy a racionalitás jelentőségét az emberi működésben. Rendszerben gondolkodom, az integrációban hiszek, de ha véletlenül egyszer fogadni kellene valamelyikre, az érzelmekre fogadnék.

Szervezetfejlesztői munkám három alapelvre épül: Tisztázás. Támogatás. Teljesítmény. Ezek az alapelvek, ugyan eltérő arányban, de végig jelen voltak karrierem különböző szakaszaiban.

Kajakos élsportolóként számos korosztályos és felnőtt világversenyen vettem részt, csapathajóban ifjúsági Világ- és Euróbajnokságot, felnőtt Világkupa versenyeket is nyertünk, két évig az olimpiai keret tagja is voltam. Testközelből tapasztaltam meg mekkora szerepe van a tudatosságnak, a fegyelemnek és a csapatmunkának a teljesítményben.

A sportkarrierem lezárulta, és az egyetem elvégzése után majdnem egy évtizeden keresztül klinikai szakpszichológusként dolgoztam. A pszichológusi munkában felemelő élmény volt megtapasztalni, hogy az egyéni- és csoportos pszichoterápiás módszerek milyen fontos támogatást jelentenek a hangulatzavarok, szorongásos zavarok, stresszkezelési- és egyéb lelki problémák kezelésében.

Több mint 6 éve kezdtem szervezetfejlesztéssel foglalkozni, és ismertem meg a coaching módszertant. Akár egyéni, akár csoportos fejlesztési folyamatokról legyen szó, az első és legfontosabb lépés a tisztázás: Honnan indulunk, mire szerződünk, és miért? A szervezetfejlesztési folyamatok minden esetben üzleti célokhoz, üzleti működéshez kapcsolódnak, ugyanakkor embereken, emberi kapcsolatokon keresztül valósulnak meg, így a pszichológiai tudás és tapasztalat nélkülözhetetlen elemei ezeknek a fejlesztéseknek.

Karrier

2020-                 

FREESTYLE Consulting Szervezetfejlesztő Kft., pszichológus, szervezetfejlesztő, coach                         

2015-2020        

NEOSYS Szervezetfejlesztő Kft., coach, tanácsadó

2014-2015        

Szociális képzések rendszerének modernizációja, tréner / TÁMOP 5.4.10.

 

2009-2013        

OORI Tündérhegyi Pszichoszomatikus- és Pszichoterápiás Rehabilitációs Osztály,                                  klinikai szakpszichológus

 

2006-2009        

Péterfy Sándor Utcai Kórház Krízis Intervenciós és Pszichiátriai Osztály,  pszichológus                       

 

Végzettségek, képzések:

 

2001-2006        

ELTE PPK – pszichológia szak

 

2002-2004         

Magyar Pszichodráma Egyesület – pszichodráma asszisztensi fokozat

 

2006-2010         

Debreceni Egyetem – klinikai szakpszichológus képzés

 

2014-2015           

Neosys 1 éves Coach Master képzés, Budapest

bottom of page